Felfázás, húgyúti fertőző betegségek

Képernyőfotó 2015-04-03 - 21.46.38Azzal, hogy véget ért a tél számomra nem lettek nyugodtabbak a napok, hiszen a felfázás még mindig kísérti a mindennapjaimat. Sajnos kislány korom óta üldöz a megfázás és a felfázás, amivel bárhogyan próbálkoztam is, nem tudtam felvenni a harcot. Télen elég volt, ha kicsit megizzadtam vagy leültem a (fűtöttnek mondott) buszra, villamosra, máris biztosítottam magamnak a fájdalommal járó betegség megjelenését. Szüleim, hogy megvédjenek gyakran vittek az iskolába illetve az iskolából hazafelé, mert ebben az esetben voltak csak biztosak abba, hogy nem fogok tömegközlekedési eszközzel utazni. Felnőttként persze már nincsenek mellettem, magamnak kell vigyázni az egészségemre. Most már azonban meg tudom tenni, hogy állok utazás közben vagy odafigyelek ruházatomra, senki nem cikiz már azért, ha hosszabb a felsőm vagy harisnyát viselek. Persze egészségem megőrzésében nem csak ezek játszanak szerepet, fontos a nemrégen megismert iSay Felfázásra, húgyúti fertőző betegségek megelőzésére és kezelésére kifejlesztett kapszula is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!