Hímzés pólóra is!

emblémázott póló

emblémázott póló

Két kolléganőmnek is holnap után lesz az esküvője. Nagyon jó dolgok előtt állnak, azt tudom, hogy én ilyenkor már lázban égtem. Esküvő előtti nap is sok dolog volt, például a ruhák elhozatala és hát az ültető cédulák megírását is utolsó napra hagytam. Jó visszagondolni, de egyben össze is szorul a szívem, hogy nekem már nem lesz ilyen szuper esküvőm. Nekem már csak emblémázott póló jár azzal a felirattal, hogy „a tiéd már elmúlt, ne sopánkodj!” Ez így is van és most nem vissza fele kell nézni, hanem előre. Milyen jó dolgok várnak még rám, hiszen az esküvő az ember életében csak egy kis rész. Ezen felül lesz még részem jóban, és előtte is volt. Csak annyira jó élmény volt, hogy az ember nem tud felébredni belőle és irigykedem azokra, akik még esküvő előtt állnak. Jó, azt be kell vallanom, hogy még esküvő előtt egy órával is azt mondtam, hogy csak legyünk már túl rajta. Most meg hónapok óta „sírok”, hogy vége. Az ember ilyen, soha nem jó semmi, bár én tudtam már akkor, hogy később meg fogom bánni a kijelentésemet. Azért örülök az emblémázott pólónak, amit a tshirtdesing.hu webáruházból rendeltem!

Gildan Póló Webáruház széles termékkínálata

Gildan Póló Webáruház

Gildan Póló Webáruház

Volt egy időszak, amikor úgy éreztem, nekem már semmi nem sikerülhet. Annyira ki voltam akadva, hogy a barátaim már nem bírták nézni. Az egyikőjük azt javasolta, hogy írjam ki mindenhova magamnak, hogy sikerülni fognak az álmaim és, hogy remek ember vagyok. Eleinte nagyon nem tűnt jó ötletnek, aztán mikor rájöttem, hogy valóban nem mehet ez így tovább, úgy döntöttem, mégis megpróbálkozom ezzel. Arra jöttem rá, hogy legtöbbször akkor érzem magam rosszul, ha tükörbe nézek, mert ilyenkor mindig eszembe jut, hogy semmilyen álmom nem teljesült még. Majdnem ráírtam a homlokomra, hogy: „Sikerülni fog.” Eszembe jutott, hogy csináltatok olyan pólót, amin ugyanez a felirat áll. Még aznap rátaláltam a Gildan Póló webshopjára. Nagyon szimpatikus volt, mindennel együtt, így nem is vártam tovább. Csináltattam több saját egyen pólót, amit eleinte csak itthon hordtam. Annyira megjött a kedvem, mikor ránéztem, hogy elkezdtem máshol is hordani, és lássatok csodát: sikert aratott a póló. Első lépésnek nem rossz.