Szivattyú bolt és webáruház

keringeto_szivattyu

Édesapám a gyermekkorát falun töltötte, de a diplomája megszerzése után be kellett költöznie városba, hogy munkáját nyugodtan és a napi 2-3 órás utazások nélkül tudja folytatni. Engem már a városi lakásba vittek haza megszületésem után, de tudtam, hogy nincs más álma, mint az, hogy visszatérhessen szülőfalujába. A városi lakásban természetes volt számára is, hogy a városi vízellátáshoz kapcsolódva jutott hozzá a vízhez valahányszor megnyitotta a csapot. Nyugdíja után azonban, amikor teljesült a vágya és visszaköltözhetett a szülői házba új feladat elé állította az élet. A szülői házban nem volt víz és nem lehetett megvalósítani azt, hogy rácsatlakozzon a családi házzal a falu főutcáján lévő hálózatra. Ekkor találkoztunk mindannyian először a hidrofor fogalmával. Korábban már hallottam ugyan a nevét, de városi lakóként sosem érdekelt, hogyan is működik az a mindennapokban, mi az alapja. Több lehetőséget is körbejártunk, de a ház elhelyezkedése semmi más megoldást nem hagyott, így valamilyen házi vízmű beszerzésén kellett elgondolkodniuk a Szivattyú bolt és webáruház kínálatából.