Fiam távirányítós autóval segít!

távirányítós autó

távirányítós autó

A napokban megmutatta magát a tél igazi arca, és ha nem is nagy mennyiségben, de néhány centiméteres hó esett. Ezért napközben többször kimentem az udvarra eltakarítani a havat! Egyik alkalommal, ahogy öltözködtem, kisebbik fiam is öltözni kezdett! Rácsodálkoztam, és mondani akartam, hogy maradjon bent inkább a melegben! Megyek neked segíteni, mondta, és a hóna alá tette a távirányítású autók egyikét, egy távirányítós hókotrót! Már több távirányítású autó is van a polcon, ahol a játékait tárolja. Ránéztem, és elkezdtem mosolyogni! Rendben, mondtam neki, majd én a nagyját a hótoló lapáttal eltolom, ami meg ott marad, azt majd ezzel eltolod! Így is történt! Természetesen, a hólapáttal úgy dolgoztam, hogy egy kevés hó ottmaradjon, de nem túl sok. Fiam lelkesen jött utánam, és mivel már nagyon ügyesen tudta mozgatni a járművet, szépen eltakarította a havat! Amikor végeztünk, a kályha mellett melegedve örömmel mesélte feleségemnek, hogy milyen ügyesen dolgozott! Látod Anya, mondta, milyen jó volt most, hogy ezt választottam a modelldepo.hu webáruházból!